
Főoldal » Friss
Élet a kukoricaföldön
10 esztendővel ezelőtt a Felsőrajki általános iskolával szemben, mintegy másfél hektáron kukoricaföld volt, amely a helyi termelőszövetkezet tulajdonát képezte. A Felsőrajki Önkormányzat a területeket megvásárolta jelképes összegért, azzal a céllal, hogy házhelyeket alakít ki, melyeket a letelepedni szándékozóknak térítésmentesen átad. A házhelyek kialakítása megtörtént, az oda építkezni szándékozók gyönyörű, szép lakóépületeket építettek és jogosan kérték, hogy a házaik előtt szilárd burkolatú út kerüljön kiépítésre.
Két esztendővel ezelőtt az önkormányzat leköveztette az utat, 2006-ban pedig lehetőség nyílt arra egy pályázat révén, amelyet Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatott, hogy szilárd burkolat kerüljön az érintett útszakaszra.
A 270 méter hosszúságú út költsége 5,2 millió forint, melyhez 2,6 millió forintot biztosít az elkészített pályázat.
Az út felújítási, kivitelezési munkálatait a zalaszentmihályi HIDROTERV Kft. végezte el, melyet az utca lakói használatba is vettek.
Tovább szépül a felsőrajki óvoda
Az elmúlt időszakban a fenntartó önkormányzatok a három település óvodáját tovább csinosították, hisz felújításra került a kis ovisok által használt vizesblokk, most pedig az intézmény külső megjelenésre fektették a hangsúlyt.
Az óvoda előtt található parkból eltávolították az oda nem illő sűrű növényzetet, fákat, majd ezt követően egy szép parkfelületet hoztak létre, valamint aszfaltozásra került a gyalogbejáró. Továbbá aszfaltfelületet kapott a mintegy 500 négyzetméter felületű gépkocsi-parkoló, teherbejáró rész is, melynek értéke 1,5 millió forint.
Vigh László polgármester következő négy éves ciklus programjában szerepel a helyi közösségi játszótér megépítése, mely megépítésére már több alkalommal pályázatott a település önkormányzata, de sajnos ez idáig eredménytelenül. A játszótér megépítése remélhetőleg mindenképp megvalósulhat, ha szükséges, akkor akár a helyi lakosság támogatásával is. A polgármester a játszótér megépítésével kapcsolatban már megkereste a helyi ügyes kezű vállalkozókat, akik támogatták az elképzelés megvalósítását. |
Felsőrajkon a helyi önkormányzat 2002 elején nagy gondot fordított a Rajki Zsigmond Művelődési Ház felújítására.
Az intézmény belső felújítása részben megtörtént, amely lehetővé tette, hogy az általános iskolások februárban már ott tartsák meg a farsangi jelmezes felvonulásukat, mulatságukat.
A Művelődési ház belső és külső felújítása jelenleg is folyik, az önkormányzatnak erre a célra rendelkezésére álló pénzeszközéből, melyhez külső anyagi forrásokat is remél.
Felsőrajkon 2002. május 19.-én a település központjában, a Rajki Vár szomszédságában felavatták az információs csomópontot, ez a „Jövő Vára”, mely a helyi, a térségi vállakózóknak, a lakosságnak biztosít hozzáférési lehetőséget az információs hálózathoz (internet), számítástechnikai eszközökhöz.
Az intézmény működtetője és üzemeltetője a felsőrajki önkormányzat. A létesítmény létrehozásához az önkormányzat - melynek teljes beruházási költsége 1.200 ezer forint volt - 900 ezer forint támogatást kapott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. |
Felsőrajk község Szent Anna ünnepén, 2002. július 28.-án a Rajki Várudvarban kézműves kiállítás és vásár lesz, valamint a helyi borokból borkóstoló, 16 órától a Címerudvar felavatása, megszentelése, lovas íjászbemutató, 22 óra 30-tól tűzijáték.
FELHÍVÁS!
A felsőrajki önkormányzat szeretné fejleszteni a Rajki Várudvart, melyhez még 10–12 méteres fém áthidalók hiányoznak, melyekkel fel tudnák építeni a Várudvar újabb nevezetességét, az előadóbarlangot.
Segítséget várnak a következő névre és telefonszámra:
Vigh László polgármester, tel: 93/554-008; fax: 93/354-017; e-mail: felrajk@mail.datanet.hu |
Új, ingyenes szolgáltatással bővült információs csomópontunk, ahová bárkit szivesen látunk korra, nemre, lakóhelyre való megkülönböztetés nélkül. Pályaválasztás előtt álló fiatalok, iskolás csoportok illetve pályamódosításra, váltásra gondoló felnőttek vehetik hasznát irodánknak, ahol:
- önállóan dolgozhatnak
- számítógépes önismereti programokat oldhatnak meg
- szakmákról készült leírásokat olvasgathatnak
- bemutató filmeken nézhetik meg a kiválasztott szakmát
- egyes iskolák, oktatási intézmények, egyéb információk után böngézhetnek
- illetőleg akár személyes tanácsadást is kérhetnek.
A PályaInformációs Centrum célkitűzése, hogy minden betérő látogatónk döntése a sajátja legyen.
|
Címünk:
8767 Felsőrajk Kossuth út 3.
(a Rajki Várudvarban)
Tel.: 93/554-008 Fax: 93/354-017
E-mail: pic7@index.hu
Ügyfélfogadási idő:
hétfő – csütörtök 9.00 – 15.00
Mit nyújt a PIC?
Pálya- és szakmaválasztási döntéshez
nélkülözhetetlen ismereteket minden érdeklődő számára.
Információs adatbankunk lehetőséget ad a képzőhelyekkel, munkaerőpiaccal, pályakövetelményekkel, munkavállalással kapcsolatos tájékozódásra.
Csoportos- és személyes tanácsadást
a pályaválasztáshoz, pálya-módosításhoz, a továbbtanulási tervek kialakításához, az álláskereséshez. |
Információs Központ avatás.
Felsőrajk – Ismét közel kétmillió forintos értékkel gazdagodott a falu. A messze földön híres rajki vár udvarán május 19-én információs csomópont („A jövő várának” keresztelték el) nyitotta meg kapuit a nagyvilágra.
A helyi ovisok és iskolások ünnepi műsora után Vigh László polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: a várudvarban álló, hajdani szolgálati lakásból többféle pályázati szolgáltatás révén (a 300 ezer forintos saját erő mellé a legnagyobb támasz, 900 ezer forint, az FVM Vidékfejlesztési Célelőirányzatától érkezett) sikerült létrehozni az új intézményt.
Az épületet belülről felújítottuk, s nemcsak számítógépes termet alakítottunk ki benne, de egy ún. Európa-sarok, egy tárgyalóterem, szálláshellyé alakítható tér, valamint ehhez kapcsolódóan egy konyha is található itt – büszkélkedett a falu vezetője. A Megyei Munkaügyi Központ támogatásával Foglalkoztatási Információs Tanácsadó is működik itt, mely a térség hét általános iskolájába járó gyerekek (húsz községet érint a dolog) pályaválasztását lesz hivatott segíteni.
Az ünnepségen részt vett Nógrádi László, a térség országgyűlési képviselője is. Beszédében hangoztatta: nagy öröm, hogy „A jövő vára” révén a környék apró falvai számára szélesebbre tárul a nagyvilágra szóló kapu. Kijelentette: a világban új népvándorlás indult, a boldogulást nyújtó, ám a méltó emberi életre alkalmatlan nagyvárosokból a természet, a kis községek felé tartanak egyre többen.
Az információs csomópont vezetője Szabolcsiné Tolnai Terézia településfejlesztő, aki elmondta, hogy a megnyitott iroda a helyi lakosokat, a térség vállalkozóit, magánszemélyeit egyaránt várja. A szolgáltatásokat jelenleg még térítésmentesen lehet igénybe venni, mindaddig, míg a tarifák bevezetésre nem kerülnek. |
|
|
|